Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez
Tippek

Kapjuk szét a tévhiteket: 7 érv a „kardiózás” mellett!

gabin-vallet-J154nEkpzlQ-unsplash

Rengeteg mindent olvasni ebben a témában is. Valljuk be, ha beírjuk a keresőbe a kardió szót, ma már nagyon sokféle megközelítést olvashatunk az interneten. Úgy döntöttem, hogy leírom nektek a saját 7 érvemet, melyek egy része tudományos és tényszerű alapokra épülnek, másfelől saját tapasztalataimra, ezzel is segítve titeket az egyéni egészségfejlődésben.

Immunrendszer erősítő

Valljuk be ez manapság az egyik legerősebb érv, hiszen itt vagyunk egy teljesen új élethelyzetben, ahol a járvány uralja az életünket. Tény: ha rendszeresen kardiózol, akkor a szervezeted hatékonyabban tud fellépni a vírusok és más kórokozók ellen. Ez röviden annak köszönhető, hogy az immunrendszer részét képező sejtek és vegyületek könnyebben eljutnak a megfelelő helyekre a testedben. Ezt pedig részben a fokozott vérkeringés idézi elő a szervezetünkben.  Egyébként talán ez az a rövid téma, amiben már nagyon régen egyetért szinte mindenki, miszerint az edzés és az immunrendszer működése összefügg: akik rendszeresen sportolnak, azoknak az immunrendszere erősebb. Pont.

Javítja a hangulatod

Ez olyannyira erős érv, hogy szakemberek, terapeuták szokták alkalmazni kezelésként a kardiót mint mozgásformát. De, manapság a köztudatba is szépen beépült, hogy egy jó futás, kerékpározás mennyire ki tudja kapcsolni az elménket, és jobb kedvre tud deríteni minket. Ennek a boldogságnak is megvan a tudományos oka: Ha jól átmozgatod magad, akkor változások lépnek fel és megjelenik egy szuper hormon, az endorfin. Ez egy erőteljes hatású kémiai anyag, melyet az agy nagyobb mennyiségben termel sportolás közben. Általában bármilyen fizikai kimerültséggel járó testmozgás képes kiváltani a fokozott endorfintermelést és az azzal járó jótékony hatást, így a kardiózás is. Mozgás közben szervezetünk felélénkül, a vérkeringés fokozódik, és a hangulatunk javul. Ez közérzetünkre és kedélyállapotunkra is pozitívan hat. A kitűzött cél teljesítése sikerélményt biztosit, ami ugyancsak boldogságérzetet okoz, sőt pozitív energiákat szabadít fel bennünk. Bár a kardiózás hangulatjavító hatása gyakorlatilag rögtön bekövetkezik, a fizikai szintű változásokhoz azért kell néhány hónapnyi rendszeres edzés.

 

Csökkenti a vércukorszinted

Kulcsfontosságú a teljes életmódváltás emelkedett vércukorszint vagy már meglévő cukorbetegség során. Az előírt étrendi változtatások mellet a mozgás is létfontosságú. A kardió edzés hozzájárul a cukoranyagcsere javulásához, ezáltal pedig a vércukorszint csökkenéséhez és az inzulinrezisztencia enyhüléséhez – akkor is, ha már esetleg kialakult a cukorbetegség. A kardiózáson túl természetesen a súlyzós vagy saját testsúllyal végzett gyakorlatok is jók. Nagyon fontos viszont, hogy ha már meglévő diagnózissal rendelkezel minden mozgásformát egyeztess a kezelőorvossal. 

Jobban tudsz aludni

A tudomány mai állása szerint akiknek az életük szerves részét képezi a kardió edzés (legyen szó bármilyen formájáról) több időt töltenek az úgynevezett pihentető mélyalvási szakaszban, mint azok akik nem élnek ezzel a szuper mozgással. Azt gondolom ez azért jobb megoldás a bárányszámolásnál és persze fényévekkel jobb a gyógyszereknél is. Ha szeretnéd helyreállítani az alvás-ébrenlét ciklusodat, nincs más dolgod, mint alaposan átmozgatni a tested egy jó kis kardióedzéssel és lehetőleg rendszeresen!FIGYELEM: A késő esti edzés sokaknál ellenkező hatáshoz vezethet!

Vág tőle az agyad

Újabb érdekesség következik kutatással alátámasztva. Kimutatták, hogy, akik rendszeresen kardióznak, jobb "végrehajtók", ami tulajdonképpen a beérkező információk rendszerezését, értelmezését és az annak megfelelő feldolgozását jelenti. Hihetetlen, de már egyetlen edzés is serkenti az előbbiekért felelős prefrontális kéreg vérellátását az agyban, hosszú távon pedig javul az itt található sejtek közötti összeköttetés. Így azoknak, akik stresszes munkát végeznek és a mindennapi feladatuk során rengeteg információt dolgoznak fel, raknak megfelelő és jól kezelhető keretek közé, mindenképp azt javaslom, hogy kezdjék a napjukat kardió edzéssel.

Ezen felül ez a fajta testmozgás úgy is hat az agyra, így a memóriára is, hogy súlyos memóriaromlással járó Alzheimer-kór, illetve az időskori demencia egyik legjobb megelőzési módjaként tartják számon. Persze már most lehet kamatoztatni ezt a hatást, ahogy fent is írtam érdemes a napot kardióval kezdeni. A sportra fordított idő mindig megtérül, elvégre jobban és gyorsabba tudsz tőle gondolkodni, jobban fog működni a memóriád így a munkában is hatékonyabb leszel.

Segít leküzdeni az ízületi fájdalmat

Itt mindenképp érdemes szakorvossal konzultálni, mielőtt beleugrunk egy komolyabb edzésbe, vagy épp az ellenkezője, beleülünk az ízületi fájdalom okozta szomorúságba és csak pihenünk. Persze van amikor a pihenés a megoldás, de előfordul olyan is, amikor a rendszeres mozgás bizony segít a krónikus ízületi panaszok kialakulásának megakadályozásában. Olyan eseteben is lehet megoldás a hosszútávon végzett mozgás, amikor már a meglévő panaszt kell csillapítani.

Igazából, ha végig gondoljuk az ízületeinket azzal tudjuk a leginkább tehermentesíteni, ha leadjuk a súlyfelesleget és gondoskodunk az átmozgatásukról. Nagyon fontos ebben az esetben, hogy megismerd a saját tested, tudd, hogy mire van szüksége. Mindenkinek más a jó megoldás, van akiknek futni kell vele, és van olyan aki nagyon szigorú gyógytornán vehet csak részt.

Javítja a légzésed

A légzés annyira ösztönös és mindennapi cselekvésünk, hogy nem is nagyon gondolkodunk rajta, hogy lehet közepesen és jól is csinálni. Talán akkor jut eszünkbe a légzésünk milyensége, amikor elromlik a lift és lépcsőzni kell, vagy esetleg edzés közben rosszul vetted a levegőt és elszédülsz, rosszul leszel. Fontos tudni, hogy fizikai és mentális szinten is kimagaslóan fontos a megfelelő számú lélegzetvétel. A kardió edzés kiváló alkalom arra, hogy megtanuld a lehető leghatékonyabban venni a levegőt, mert a terhelés miatti fokozott oxigénigény egyszerűen rákényszerít erre.

Legyetek jók és persze mindig mozgásban!